Irodalmi arcképcsarnok: Arany János


Arany János felesége

A költő lánya: Juliska

Arany János Toldi című elbeszélő költeményében szereplő Toldi Miklós létező személy volt.

A kutatások kiderítették, hogy az Anjou-kor udvari lovagja Nagy Lajos király seregében szolgált.

Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán. Igazi csodagyerek volt, korán, három-négy évesen tudott olvasni, írni. Nagyon sok szót ismert, és már gyermekkorában írogatott verseket. Nagyszalontán, majd a Debreceni Református Kollégiumban tanult. Volt segédtanító, tanító, írnok, aljegyző, rövid ideig színész is.

1840-ben megnősült: felesége Ercsey Julianna volt. Két gyermekük született: Juliska és László.

1846-ban megírta a Toldi című művét, mellyel országos hírnevet szerzett. Arany János megismerkedett Petőfi Sándorral. A két költő között nagyon szoros és mély barátság szövődött. A szabadságharc bukása után egy ideig nem jelenhettek meg művei. 1860-ban Pestre költözött, 1865-től 1879-ig a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára volt. 1882-ben, hatvanöt éves korában halt meg. Síremléke Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben van.

A költő fia: László

VÁLASZOLJ A KÉRDÉSEKRE SZÓBAN!

  • Mikor született Arany János, és mikor halt meg?
  • Hol született?
  • Mikor írta a Toldi című művét?
  • Ki volt Arany János legjobb barátja?
  • Hol van Arany János síremléke?

Keresd meg az interaktív képen található információkat, mielőtt a feladatlapot kitöltöd!

FELADATLAP

Nézz körbe a Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János emlékkiállításán 

Fedezd fel! Hallgasd meg! Olvasd el!

Ezeket keresd!

1. kapcsos könyv

2. óra

3. gyűrű

© 2020 vzsuzsa@gmail.com - online tanulás a koronavírus járvány idején SNI - Minden jog fenntartva. Az oldalakon fellelhető tartalmak a koronavírus járvány következtében rendkívüli intézkedésekkel elrendelt tantermen kívüli, digitális munkarendhez megfogalmazott OH ajánlásban szereplő-, valamint a vészhelyzetre tekintettel ingyenesen elérhetővé tett portálok oktatást segítő anyagainak felhasználásával készültek. Ahol nincs külön forrásmegjelölés, ott a videókat, hanganyagokat, képeket, a képmontázsokhoz felhasznált elemeket a Google "Szabadon felhasználható vagy megosztható" felhasználási joggal rendelkező speciális keresési lehetőségeinek beállítása után, a Google találati listájáról használtam. 
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el